Konyhabirodalom

Egyszerűen, gyorsan, jót!

25. HÉT

100_5323.jpg Meggymártás, pirított dara, párolt csirkecomb: lásd. 2011. 1. hét receptjei között!

Avokádópüré: 4 kisebb kemény paradicsom, 4 kisebb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 4 érett avokádó, 2 ek. ecet, só, bors, friss, vagy szárított koriander, 2 ek. olívaolaj.
A paradicsomot pár percre forró vízbe tesszük, héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk, majd a vöröshagymával együtt kis kockára vágjuk. Az avokádót félbeszeljük, húsát kikanalazzuk és villával összetörjük. Az ecetet sóval, borssal és apróra vágott korianderrel összekeverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és apránként az olajat. Tálba teszünk mindent és összekeverjük. Tortillával, vagy pirított barna kenyérrel, esetleg pitával tálaljuk.

Tortilla: 2 csésze liszt, 1 tk só, 3/4 teáskanál sütőpor, 3 ek. olívaolaj (vagy olvasztott vaj), 2/3 csésze meleg víz.
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a sütőport és az olajat. Langyos vízzel fokozatosan lágy tésztává gyúrjuk. Letakarjuk és 15 percig pihentetjük. 12 egyforma méretű golyót formálunk a tésztából, amiket lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtunk úgy, hogy kb. 18-20 cm átmérőjű lepényeket kapjunk. Vaslapon, vagy vastag aljú serpenyőben, zsiradék nélkül sütjük, amíg a tészta felhólyagosodik. Ekkor megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. Egymásra tesszük és pár percig letakarva tartjuk. Ez után bármivel megtölthető.

Karalábé leves: lásd. 2011. 3. hét receptjei között!

100_6346.jpg Burgonyás tészta: lásd. 2011. 16. hét receptjei között!

Olasz cukkinis szendvics: 2-3 db közepes paradicsom, 4 kisebb cukkini, 12 dkg mozzarella sajt, só, őrölt bors, 1 gerezd zúzott fokhagyma, friss bazsalikom, néhány levél friss oregánó, 4 szelet kenyér.
A paradicsomot félbefágjuk, magját kikaparjuk, majd kis kockára vágjuk. A cukkinit megmossuk és 2-3 mm vastagon fölszeleteljük. A sajtot kis kockára vágjuk, a paradicsommal meg a cukkinivel összekeverjük. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával és a friss, apróra vágott oregánóval, bazsalikommal fűszerezzük. Ezt a keveréket a kenyérszeleteken egyenletesen elosztjuk, tepsibe tesszük és forró sütőben, vagy grillsütőben megsütjük.

100_6515.jpg Sajtleves: lásd. 28 napos diéta receptjei között!

Gombás-virslis rizs: 25 dkg gomba, 1-2 ek. olaj, 5 dkg szalonna apró kockára vágva, 1 sz. zöldhagyma szeletelve, só, 1 gerezd fokhagyma, 1 csomó zsázsa (elhagyható) 1 db zöldpaprika karikára vágva, 20 dkg rizs, 3 db virsli.
A gombát felszeleteljük, tálba tesszük, leöntjük 5 dl forró vízzel és állni hagyjuk. A szalonnát, hagymát és a fokhagymát gyakran kevergetve addig sütjük 1-2 evőkanál forró olajban, amíg szép barna nem lesz, ekkor megsózzuk. Rátesszük a gombát a levével együtt és felforraljuk. Forrás közben beletesszük a rizst, az apróra vágott zsázsaleveleket, a zöldpaprikát és takaréklángon kb. 20 percig főzzük. Amikor a rizs megfőtt, belekeverjük a karikára vágott virslit, újra felmelegítjük és azonnal tálaljuk.

100_6128.jpg Sóskamártás: lásd. 2011. 2. hét receptjei között!

100_5330.jpgAlmás pirított máj: lásd. 2011. 2. hét receptjei között! Itt rizzsel tálaltam, de gerslivel is nagyon finom.

Gersli elkészítése: ugyanúgy készül mint a rizs.

100_6953.jpg Gombakrém leves: lásd. 2011. 4. hét receptjei között!

100_6456.jpg Rakott csülök: lásd. 2011. 6. hét receptjei között!

Csirke becsinált leves: 1 csirkeaprólék, májával együtt (40-50 dkg) 25-30 dkg vegyes zöldség, 1 kicsi karalábé, 1/2 zeller, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 ek. olaj, 1 tk. citromlé, 1 kk. őrölt paprika, só, bors.
A csirkepicilékot megmossuk, kis darabokra vágjuk. A megtisztított zöldségeket keskeny hasábokra vágjuk. A vöröshagymát felaprítjuk a és felforrósított olajon üvegesre pirítjuk. A lángról félrehúzva belekeverjük az aprólékot és fehéredéséig pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a zöldségeket és pár percig tovább pirítjuk. Ráöntünk kb. egy liter vizet, sózzuk, borsozzuk és felforraljuk, majd kis lángon puhára főzzük. A lisztet simára keverjük a tejföllel és a citromlével, végül behabarjuk vele a levest. Jól kiforraljuk és megszórjuk nagyon finomra metélt petrezselyemzölddel.

100_6705.jpg Eszterházy rostélyos: (marhahúsból, vagy csirke- pulyka mellből, vagy lehe sertés húsból) lásd.2011. 8. hét receptjei között!

Virsli saláta: lásd. 2011. 16. hét receptjei között!

26. HÉT

Zöldbab főzelék: 1 kg zöldbab, 1 kis fej vöröshagyma, 2 ek. olaj, 2 dl tejföl, 2 ek. liszt, só, 2 gerezd fokhagyma, 1 kk. őrölt paprika, 1 mk. ecet.
Apróra vágott vöröshagymát az olajon megfonnyasztunk, megszórjuk a paprikával, majd a kb. 2 cm-es darabokra vágott zöldbabot beletesszük, sózzuk és kevés vízzel felengedve puhára pároljuk. Ha megpuhult, lisztel elkevert tejföllel behabarjuk. Pici ecettel ízesítjük.  

100_5324.jpgZöldfűszeres túrókrém: lásd. 8. hét receptjei között!

zoldborsos_csirkemaj.jpg Zöldborsós csirkemáj: 1 fej vöröshagyma, fél kg csirkemáj, kb. fél kg friss zöldborsó, só, bors, kakukkfű, majoránna.
A hagymát karikára vágjuk, és kevés olajon megsütjük. A májat megtisztítjuk, majd a hagymához adjuk a zöldborsóval együtt. Picit pirítjuk, fűszerezzük, majd fedő alatt fél óra alatt puhára főzzük. Petrezselymes burgonyával tálaljuk. 

Petrezselymes burgonya: 1 kg új burgonya, 1 cs. petrezselyem, 1 ek. margarin.
A burgonyát megtisztítjuk, majd negyedeljük, megfőzzük. Ha puha leszűrjük. Közben a margarint felolvasztjuk és az apróra vágott petrezselymet megfuttatjuk benne, a burgonyát pedig beleforgatjuk.

Paradicsom leves: 2 doboz hámozott paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 1 sz. zellerlevél, só, bors, friss bazsalikom, kis kagyló, vagy csavart tészta, pici édesítőszer.
A paradicsomot beleöntjük egy fazékba, teszünk hozzá kb. 2 l vizet, a zellerszárat, vöröshagymát, sót, borsot és addig főzzük, amíg a hagyma üveges nem lesz. Ekkor kidobjuk belőle a zellerlevéllel együtt, majd botmixerrel pépesítjük, ha sűrű, még egy kis vizet adunk hozzá. Friss bazsalikomot apróra vágunk és a külön kifőzött tésztával együtt a levesbe keverjük. Ha savanyú lenne édesítőszerrel ízesítjük. 

100_7073.jpg  Virslis tojásos nokedli: 30 dkg liszt, 2-2,5 dl víz, 1 tojás + 6 db, 2 pár virsli.
A nokedlihoz valókat összekeverjük, forró vízbe szaggatjuk, leszűrjük. A virsliket felkarikázzuk, kevés olajon megpirítjuk, majd a nokedlivel összekeverjük. A tojásokat felverjük és ráöntjük, majd készre sütjük. Én tepsibe szoktam készíteni, mert úgy nem ragad le.  

Alma-zeller saláta: lásd. 2012. 14. hét receptjei között!

Burgonya főzelék: lásd. 2011. 6. hét receptjei között!

Vagdalthús: lásd. 2012. 2. hét receptjei között!

Kefires saláta: lásd. 2011. 1 hét receptjei között!

Túrós tészta: 40 dkg lebbencs tészta, 25 dkg túró, 1 pohár tejföl, só, szalonna, vagy cukor.
A szalonnát kockára vágjuk és zsírjára pirítjuk, majd a pörcöt kiszedjük és félre tesszük. A visszamaradt zsiradékban, szárazon, a lebbencs tésztát megpirítjuk és felöntjük annyi forrásban lévő vízzel, hogy ellepje. fedő alatt puhára pároljuk. Ha kész, összekeverjük az áttört túróval, majd tejföllel és a félretett szalonna pörccel, vagy cukorral tálaljuk.

Cukkinis rántotta: lásd. 2011. 1 hét receptjei között! 

100_6031.jpg  Zöldségleves: lásd. 2011. 14. hét receptjei között!

keltekercs1.jpg Keltekercs: 2012. 2. hét receptjei között!

Sült zöldbab: lásd. 2011. 1 hét receptjei között!

Fokhagyma mártás: 2 ek. margarint felolvasztunk, beleteszünk 2 ek. lisztet, kicsit pirítjuk, majd felöntjük kb. 4 dl tejjel. Simára keverjük, sózzuk, borsozzuk és 3-4 gerezd zúzott fokhagymával ízesítjük.

100_6038.jpg  Zöldborsó leves: lásd. 2011. 8. hét receptjei között!

Kijevi csirke- vagy pulykamell: 20 dkg sajt, 80 dkg pulykamell, 10 dkg vaj, 3-4 gerezd fokhagyma, esetleg snindling, petrezselyem, só, bors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj.
A pulykamellből vastagabb szeleteket vágunk, középen felszúrjuk, sózzuk, félretesszük. A sajtot kikeverjük a puha margarinnal és a zúzott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk. Tehetünk bele apróra vágott snidlinget, vagy petrezselyemet is. Ez után mindegyik szelet hús nyílásába töltjük, hústűvel összetűzzük, majd a szokásos módon bepanírozzuk és forró olajban kisütjük. A szeleteket megtölthetjük más ízű fűszervajjal is (lásd. Fűszervajak, mártások fejezetben!). Kukoricás rizzsel, vagy burgonyapürével tálaljuk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 515
Tegnapi: 433
Heti: 2 809
Havi: 14 868
Össz.: 2 625 862

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek: 25-26. hét
Konyhabirodalom - © 2008 - 2024 - konyhabirodalom.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »